Tehénparádé 2007
A 2006- ban Budapesten először megrendezett „Cowparade” sikere után, a tehenek 2007-ben ismét „ellepték” a főváros és több vidéki település tereit.
Az első Tehénparádén a Gravoform Kft. mint szponzor, valamint az árverésen vevőként is szerepelt: a „Lelet” nevet viselő, Szurcsik József alkotta tehén, telephelyünk kertjében „legelészik”.
2007-ben partnerként és vevőként egyaránt támogattuk az általunk nagyszerűnek tartott programot, hiszen annak valamennyi céljával azonosulni tudunk: elérhető a művészet a köztereken, a jótékonysági árverés bevétele pedig, a Bátor Tábor Alapítvány támogatására fordítódik.
Az ország – internetes szavazatok alapján mért - kedvenc tehenét egy nyírségi, hátrányos helyzetű gyermekeket oktató alapítványi iskola 7-10 éves diákjai készítették.
„A világ gyermekszemmel” című alkotás az ő látásmódjukat, színes világukat hűen tükrözi.
Az aukción nemcsak az alkotás tetszett meg vállalkozásunk vezetőinek, hanem az a nevelési igyekezet, szándék és heroikus próbálkozás, amellyel az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola hátrányos helyzetű diákjait terelgetik nevelőik.
A licit során kiválasztott, és megvásárolt alkotás a Gravoform Kft. tulajdona lett.
Hamar kiderült, hogy e műnek legjobb helye a létrehozóinál, alkotóinál lesz: elajándékoztuk, és Berettyóújfaluba szállítottuk a tehenet, az Igazgyöngy iskola kis diákjainak.
Az átadó ünnepség vidám és boldog hangulatát az alábbi néhány kép is jól illusztrálja.
A gyerekekkel való találkozás élményének hatására a Gravoform Kft. karácsonyi üdvözlőlapja is a Tehénparádéra utal:
Baranyó Zsófia "az iskola tanulója" készített egy téli rajzból és a tehénparádét idéző fotómontázsból összeállított képeslapot.
A partnereknek küldött üdvözlőlap méltó közvetítője volt a Gravoform Kft. üzenetének.