magyar english



Rólunk írták
¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯
Sajtóközlemények
Napi Online, 2008. dec. 18.

Kisvállalkozói felajánlás a K&H Gyógyvarázs programjához

Az egyik banki ügyfele, egyúttal beszállítói partnere azzal kereste meg a K&H pénzintézeti csoport Gyógyvarázs programjának szervezőit, hogy felajánlásával kapcsolódni szeretne a gyógyító intézmények tevékenységét megkönnyítő támogatássorozathoz (Napi Felelősségvállalás, 2008. június 20-21., november 27.). A Gravoform Kft. vállalta, hogy a Gyógyvarázs program idei nyerteseinek szánt emléktáblát ingyen elkészíti, ezzel a K&H-csoport mintegy félmillió forintot takarított meg. Ám ez az összeg nem sokáig maradt a program bankszámláján, mert azt az Országos Mentőszolgálat XII. kerületi mentőállomásának - a gyermekellátáshoz nélkülözhetetlen - műszerbeszerzésére fordították.

Részletek...


Az Igazgyöngy Iskola honlapja

„A tehén napja” Berettyóújfaluban

December 11-e nagy nap volt a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény életében.
A „Világ gyerekszemmel”című, a tehénparádéra készült alkotásukat, mely az internetes szavazás révén az ország legnépszerűbb tehene címet is elnyerte, és a budapesti aukción gazdára talált, ajándékként kapták meg a gyerekek. Az aukción felajánlott jelentős összeget a Bátor Tábor támogatására fordították, megszépítve ezzel a beteg gyerekek napjait. A tehén eddigi „gazdája”, a budapesti Gravoform Kft. úgy döntött, az igazgyöngyösöknek is örömöt szerez, és a tehenet ott fogja elhelyezni, ahol a készítőik is nap, mint nap találkozhatnak vele, vagyis Berettyóújfaluban.


Részletek...


Lépések, 12. évfolyam, 3. szám

"Mert reggelenként így jó belenézni a tükörbe"

Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy Magyarországon sok cég nem éppen tisztességes módon végzi a tevékenységét. A korrupcióról, adócsalásokról, a környezeti értékek semmibevételéről, a dolgozók kihasználásáról szóló történetek mindennaposak, már-már unalmasak, és az ember kedvét elveszik az élettől. Vaszkó Márta, a Gravoform Kft. értékesítési igazgatója a Gravoform által képviselt pozitív példáról mesélt a "Lépések" magazinnak.

Részletek...


Piac és Profit, 2006. december

Az Üzleti Etika Ünnepe

Idén kisvállalkozói kategóriában a Gravoform Kft. kapott Üzleti Etikai Díjat.

Ismét Siófokon, az "E-Magyarország, e-kormányzat" kétnapos konferencia keretében került sor a hetedik Üzleti Etika Díjátadó Gálára. A lélekemelő ünnepség előtt elkötelezett dialógus zajlott az üzleti döntéshozók felelősségéről a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés témájában.


Részletek...


A szakma értékei

Az Üzleti Etikai Díj 2006 egyik nyertese a Gravoform Kft. Mi az oka, hogy a sok-sok feliratokat gyártó vállalkozás közül szinte egyedül a Gravoform vesz részt szakmai megmérettetésen? Hogyan lehet elnyerni kívülállók szakmai elismerését, megbecsülését? Winkler Ferenc ügyvezetővel és Vaszkó Márta értékesítési igazgatóval beszélgettünk.

Részletek...


Piac és Profit, 2006. november

A Betűház lakója

Van, hogy egy cikk megírásakor a jegyzeteihez ragaszkodva az adatokat sorolja az újságíró, például így: a Gravoform 15 évvel ezelőtt, három fiútestvér által, hárommillió forinttal alapított családi vállalkozás. Az első évben hétmillió forint volt a gravírozással és cégtábla-készítéssel érért forgalmuk. Ma a cég 23 alkalmazottja több mint félmilliárd forint forgalmat termel. ...

Részletek...


Figyelő, 2006. június 30.

Tehenek szállták meg Budapestet

Megkezdődött a CowParade Budapest: a főváros több pontján állítottak fel különleges, életnagyságú tehénszobrokat.

Részletek...


Átrium, 2006. 06. 22.

Média és feng shui

A komoly médiabirodalomnak számító vállalat magyarországi részlege 2006 elején új irodaházba költözött. Az irodaház belső terének tervezője, Mádi Krisztina a klasszikus belsőépítészeti feladatokon túl a grafikai információs rendszerek és installációk tervezésére is felkérést kapott. Az információs rendszer gyártásával a Gravoform Kft.-t bízták meg.

Részletek...


Figyelő, 2006. április 13.

A betűtengerész - A Gravoform Kft. tulajdonosa

Winkler Ferenc cégtáblák kivitelezésével szerzett nevet magának a feliratok piacán, amelynek meghatározó szereplőjévé vált.

Részletek...


Üzlet és Siker 2005/10. december

Egy rutinos díjas

Családi vállalkozásnak indult 1991-ben a Gravoform Kft., azzal a céllal, hogy a vizuális kommunikáció terén kielégítse a környezeti, építőipari és egészségügyi beruházások növekvő igényeit. Winkler Ferenc szerint szándékuk realitását az elmúlt évek egyértelműen igazolták. A hárommillió forint alaptőkével bejegyzett cég mai alaptőkéje 10,7 millió, könyv szerinti vagyona pedig több százmillió forint.

Részletek...


Üzelt & Siker 2005/10. december

Üzlet&Siker Gála 2005

Az Üzlet &Siker idei minősített vállalkozásai november 25-én az Iparművészeti Múzeumban megrendezett gálavacsorán vették át elismerő oklevelüket, iiletve díjaikat.

Részletek...


Sign, 2005. 5. szám

Logóváltás és márkafrissítés a K&H bankcsoportnál

Június elseje óta új logó és szlogen jeleníti meg a K&H márkát hazánkban, a váltás óta ugyanazt a logót kapta a nevet is cserélő Argosz Biztosító, amelyet ekkortól K&H Általános Biztosítónak hívnak. A váltás lényegéről és a kampányban alkalmazott eszközökről szól alábbi cikkünk.

Részletek...


Üzlet & Siker, 2003. december 12.

A betűvető

Korszerű termékeik, ötletes, esetenként rendhagyó megoldásaik új perspektívát nyitottak a felirati rendszerek eddig sokszor unalmas közegében. Az Üzlet&Siker is őket kérte fel a minősített cégek számára átadásra került oklevelek és díjak megtervezésére és kivitelezésére...

Részletek...


Vám Zoll, 2003. szeptember

Kiosztották a Magyar Termék Nagydíjakat

Valóságos díjeső hullott szeptember 3-án a budapesti Stadion Szállóban azokra a cégekre, akik beneveztek a Magyar Termék Nagydíj pályázatára, s terméküket a kiírók érdemesnek találták a nagydíjra, esetleg az elismerő oklevélre, de megannyi különdíjat is odaítéltek a különféle szervezetek, iparkamarák, szaklapok...

Részletek...


Világgazdaság, 2003. augusztus 28.

Európai szabadalommal próbálkozik a Gravoform Kft.

Az egy hónap múlva Budapesten rendezendő első vám-világkiállításon is bemutatkozik a Gravoform Kft. saját fejlesztésű értékzáró műanyag plombacsaládja, amely a közelmúltban elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat...

Részletek...


Plakativ, 2003/7

Gravoform: Mások kabátjára varrunk gombokat

"A táblacsináló nem lehet nem igényes, nem tiszta: nincs jogunk tönkretenni azt az értéket, amit más drága pénzen megvett" - vallja Winkler Ferenc, a számos nívódíjjal kitüntetett Gravoform Kft. ügyvezető igazgatója. A szakmai elismerések sora igazolja a lézergravírozott feliratokat és értékzáró plombákat tervező és kivitelező, mindössze húszfős kisvállalkozás vezérmotívumainak jogosságát: innovatív ötletek, egyértelmű jelenzéshordozók a vizuális kommunikációban, visszafogott, mégis emberközeli formavilág, míves megoldások, kulturált munkakörnyezet. Rend a lelke mindennek, és a lényeg a részletekben rejlik.

Részletek...


Üzlet & Siker, 2003/04. szám

A betűház titka

Igényes kialakításával és figyelemfelkeltő cégtáblájával kiemelkedik a környék épületei közül a Gravoform Kft. „Betűház”-a, amelyet 2002-ben a Budapest Építészeti Nívódíjjal tüntették ki. Winkler Ferenc ügyvezető igazgatóval ülünk le beszélgetni a cégről, a piacról, ám amikor a termékekre terelődik a szó, már Vaszkó Márta értékesítési igazgató veszi át a szót...

Részletek...


Világgazdaság, 2003. április 23.

Saját fejlesztéssel hódít a Gravoform Kft.

Az Európai Unióban a környezetvédelmi előírások szigorítása kapcsán 2004-től megszűnik az ólomalapú vámzárplomba használata. Ez lehetőséget teremt a korábban elsősorban az intézmények részére feliratrendszereket készítő Gravoform Kft. saját fejlesztésű műanyag plombája számára, különösen azután, hogy a VPOP vámigazgatósága által kiállított engedély alapján a világon mindenütt elfogadják vámáruk azonosítására...


Részletek...


Customs World 2003/3

WCE Exhibitor Profiles: Gravoform-revolutionising Customs seals

Traditionally there has been a belief that Customs and duty seals should be made of metal - however, in 2004 the use of lead, normally the chosen material, will be banned.

Részletek...


Piacpanoráma 2000/2

Világszínvonal Magyarországról

Egyedi igények-egyedi megoldások

A látogató először a Betűház felirattal találkozik, ha felkeresi a Gravoform Kft-t. Ám rögtön a belépés pillanatában értelmet nyernek a szavak-rádöbbenünk, hogy egész életünket feliratok veszik körül, ám nem mindegy milyen módon. Először erről Winkler Ferencet, a Gravoform Kft. ügyvezető igazgatóját.


Részletek...


Piac és Profit, 2007. október

Gravoform Kft. - Hétköznapi tisztesség

A feliratok gyártásában a piac egyik meghatározó szereplőjévé fejlődött egykori kis családi vállalkozás vezetője, Winkler Ferenc, a Gravoform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója szerint az átlagember csak néhány másodpercet szentel a hivatalokban, cégeknél, közintézményekben elhelyezett eligazító tábláknak. Ez alatt a rövid idő alatt, ha jó a rendszer - a feliratok segítenek: a biztonságot és a megnyugtató eligazítást szolgálják. Ez pedig különösen fontos egy olyan országban, ahol a közigazgatási táblák hiánya sok helyen általánosnak mondható.

Részletek...